NORA FINGSCHEIDT első nagyjátékfilmjét már a róla szóló első ajánló alkalmával bakancslistára tettem, de csak most, a mozipremierje után közel egy évvel került sorra nálam. Az előzetes várakozásaimat messze felülmúlta, bár a bemutatója alapján sejteni lehetett, hogy erős filmről van szó. SPOILERES élménybeszámoló.
A történet (pontosabban az események, hiszen a Systemsprenger egyfajta laza történetvezetést követ, ahol az események kronológiája kevésbé fontos, mint az általuk bemutatott helyzetek) egy kilenc éves, poszttraumás stressz szindrómában szenvedő, figyelemzavaros, de legalábbis alapvetően nehezen kezelhető lányról szól.
Benni (aki eredetileg Bernadette, de nem szereti ezt a nevet, ezért kell őt a kevésbé csajos Benni néven szólítani), már az első pár percben megmutatja a filmet végigkísérő konfliktusok felszínen érzékelhető oldalát: számunkra apróságnak tűnő dolgok miatt agresszív, fékezhetetlen dühkitöréseivel halálra rémíti környezetét, veszélyezteti a társai testi épségét. Ahogyan az a filmben többször visszatérő, álomszerű flashback-jelenetekből kiderül, viselkedése mögött egy kisgyermekkori trauma áll, amit az egyébként elég jól működő német szociális és egészségügyi rendszer sem tud megfelelően kezelni, és egyik intézményből a másikba küldve próbálják megoldani azt a problémát, amit leginkább a családja, és legfőképpen az édesanyja hiánya katalizál. Benniről ugyanis a pszichés állapota és veszélyes dühkitörései miatt lemondott az édesanyja, akinek a hiányát sem a nevelőszülők, sem a szociális intézmények, sem az egyik kreatív, elkötelezett segítő (akinek a legközelebb sikerül férkőznie Benni lelkéhez) nem tudja pótolni.
Embert próbáló két órán keresztül láthatjuk azt a hullámvasutat, amin a kislány élete folyik: többször felcsillan a remény, hogy végre megvan a megoldás, hogy aztán újra és újra beleszakadjon az ember szíve a kudarcokba.
Benninek mindenki jót akar, még az egyébként labilis lelkiállapotú édesanyja is, aki időnként felbukkan, és üres reménnyel kecsegteti a szeretetére mindennél jobban szomjazó lányát, miközben a néző végig azt érzi, hogy semmi másra nem lenne itt szükség, mint a megfelelő helyen, megfelelő időben adagolt őszinte szeretetre, de valahogy ez mindig kicsúszik a legjobb szándék ellenére mindenki kezéből, pont úgy, ahogy Benni csúszik ki a segítségére rendelt emberek kezei közül, vagy az intézmények kapuin, ablakain.
A film zaklatott ritmusa, fényképezési és vágási stílusa, valamint a betétzenék gyönyörűen illusztrálják a kislány lelkiállapotát, és egyben dokumentumfilmes hangulatot is kölcsönöznek ennek a játékfilmnek. A dokumentarista hatáshoz nagyban hozzájárulhatott, hogy a rendező elképesztően alapos kutatómunkát végzett: számos intézményt felkeresett, rengeteg egyéni történetet megismert, és ezekből desztillálta főhőse karakterét.
Azt a karaktert, amit a 150 jelentkező közül kiválasztott Helena Zengel páratlan hitelességgel alakít. A jelenleg 12 éves gyerekszínész a korát messze megelőző profizmussal alakítja a szerepet, és itt nem csak arról van szó, hogy ügyesen tud őrjöngeni.
A fájdalom, a rémület, a hirtelen beütő csalódottság, vagy éppen a felhőtlen, kisgyermekes boldogság olyan hitelesen jelenik meg a szemében, az arcán, a mozgásában, hogy a film első másodpercétől az utolsóig elfelejtjük, hogy ő egy színész, és azt érezzük, hogy valójában egy dokumentumfilmet nézünk.
Zengel következő, a nyilvánvaló tehetségét szintén próbára tevő szerepe egyébként a 2020 karácsonyára időzített, Tom Hanks főszereplésével készült A kapitány küldetése (News of the World) című filmben várható.
A Kontroll nélkül egy sokunk szeme elől eltakart problémát mutat be hitelesen, érzékenyen, de kendőzetlenül. Ne számítsunk se tragikus befejezésre, se boldog kiúttalálásra, hiszen ezt a filmet, bár fikciós történetről van szó, mégis a valóság írta, és a valóságban ritkán kínálják tálcán a megoldást. Mégsem öncélú nézősanyargatás ez, hiszen ha Benni küzdelmein keresztül sikerül átélnünk egy ilyen sorsot, egy ilyen élethelyzetet, ha sikerül megértenünk, hogy néha a legjobb szándék ellenére is kicsúszhat a kezeink közül a kontroll, akkor talán legközelebb más szemmel nézünk egy látszólag ok nélkül hisztiző gyerekre az utcán, a boltban, vagy a villamoson.
Kontroll nélkül (Systemsprenger)
német dráma, 118 perc, 2019
PG: 16
rendező, forgatókönyv: Nora Fingscheidt
zene: John Gürtler
operatőr: Yunus Roy Immer
vágó: Stephan Bechinger
főszereplők:
Helena Zengel
Albrecht Schuch
Gabriela Maria Schmeide
Lisa Hagmeister
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.